Skip to content

Visual Composer – biztonsági frissítés

Bikfalvi Moni

Bikfalvi Moni

2015. október 19. • 2 perc olvasás

Az Envato Team bejelentette, hogy a WP Bakery által készített „húzd-és-vidd” bejegyzésszerkesztő (vagy ahogyan többen ismerik: page builder), a Visual Composer kódjában biztonsági hibát fedeztek fel. A 4.7.4. verzióban ezt javították, tehát ha korábbit használsz, akkor mindenképpen frissítsd a bővítményt. Megmutatom, pontosan hogyan tudod ezt megtenni.


Visual Composer frissítés

Ha Te magad vásároltál olyan sablont, amelybe bele van építve a Visual Composer, vagy ha külön megvásároltad ezt a bővítményt, akkor a következőket kell tenned:

  • lépj be az Envato fiókodba a themeforest.net vagy a codecanyon.net oldalon, és töltsd le a frissített bővítményt innen: http://codecanyon.net/item/visual-composer-page-builder-for-wordpress/242431;
  • envato markettömörítsd ki a letöltött .zip fájlt;
  • menj fel FTP-vel a tárhelyre;
  • a kitömörített mappából a „js_composer” mappát töltsd fel a „wp-content/plugins” mappába (ezzel felülírod a korábbi Visual Composert);
  • végül lépj be a weboldalad Vezérlőpultjára, és ellenőrizd, hogy a Visual Composer verziószáma valóban 4.7.4.