Három pont nulla
Bikfalvi Moni
2010. június 23. • 3 perc olvasás
Pénteken nagy változás történt a WordPress háza táján: végre hivatalosan is megjelent a 3.0 verzió (becenevén a Thelonious). Aki rászánja azt a néhány másodpercet, hogy áttérjen a sorrendben tizenharmadik változatra, az azonnal egy szürkébb alapszínű, amúgy a megszokott elrendezésű felületen találja magát. Milyen újdonságokat hozott a hármas főverzió?
Az első, ami (nekem) szembeötlött, az a Frissítés menüpont elvándorlása volt az Eszközök alól a Vezérlőpult alá – ezentúl itt figyelmeztet minket a motor, ha sarunk van a témában. A Megjelenés menüpontban pedig „fülek” jelentek meg egymás mellett, a Sablonok telepítése így külön oldalra került. De ezek csak apró külsőségek.
A WordPress 3.0 legfontosabb újdonsága alighanem az, hogy egyesítette magában az eredeti, „normál” WordPresst (WordPress Single) és a motor többfelhasználós változatát, a WordPress MU-t (WordPress Multi User), mégpedig szerencsére úgy, hogy a gyermek (WordPress MS, azaz Multi Site) mindkét szülője előnyös tulajdonságait örökölte. (Akinek nincs meg: a MU változat tette lehetővé eddig, hogy egyetlen helyen kezeljünk több WP-blogot, különböző beállításokkal, különböző jogosultságokkal. Maga a wordpress.com is így működik.)
Az átlagos WordPress felhasználó szempontjából azonban más változások a fontosak. Elkészült egy új, széleskörűen testreszabható alapsablon, amely a Twenty Ten (azaz 2010) nevet kapta, mostantól menüket is létrehozhatunk, kibővültek a képernyősúgók, és (elméletileg) könnyebben kezelhető lett az egész felület. Mindez persze majd a gyakorlatban igazolódik be, de annyi biztos, hogy nem fogunk csalódni a kedvenc CMS-motorunkban, amelyet világszerte 218 közreműködő fejlesztett ki. Köszönjük a munkájukat!
A frissítés semmiféle gondot nem okozott: biztos, ami biztos, először elmentettem az egész adatbázist az Eszközök -> Export menüpontban, és az FTP-vel is lementettem a sablonom aktuális állapotát, de ez csak elővigyázatosság volt. A Vezérlőpult tetején megjelent sárga figyelmeztető üzenetre kattintva, majd a Frissítés oldalon a magyar változat alatt látható Automatikus frissítést választva néhány másodperc múlva szürkévé változott az oldal felső és alsó csíkja, alul pedig megjelent a Verzió 3.0 felirat. Minden bővítmény és sablon működik, minden lámpa zöldet mutat, ahogy Houstonban mondanák.
A WordPress 3.0 összes tulajdonsága ide kattintva olvasható (angol nyelven), és itt van a hivatalos angol nyelvű bemutató videó is, ha szeretnél alaposabban körülnézni az új verzióban:
Sok örömet kívánok a WordPress 3.0 használatához!