Egy kis marketing 1. – alapok
Bikfalvi Moni
2011. október 19. • 4 perc olvasás
Egy kicsit elkalandozunk most a WordPresstől, mert az, hogy van egy technikailag jól felépített, designban is megfelelő, modern és szép weboldalad, még mindig édeskevés ahhoz, hogy üzleti sikereket érj el vele. Rengeteg anyag található erről az interneten, én most csak a legalapvetőbb dolgokat szeretném összefoglalni ezzel kapcsolatban.
Az első és legfontosabb: a hét másodperces szabály – bár én (és nemcsak én, egyes marketingesek is) most már inkább „három másodperces” szabályról beszélnék inkább. Ez egész egyszerűen annyit jelent, hogy a weboldaladnak és a mondanivalódnak nem több, mint három másodperce van arra, hogy beleivódjon a látogatód fejébe. (Most természetesen nem arról van szó, ha valaki célzottan azért megy a weboldaladra, mert már ismeri, és szeretne rajta böngészni, hanem az első alkalommal, keresésből vagy hirdetésből érkező látogatókról beszélek.)
Az emberek ugyanis sietnek. Nincs idejük arra, hogy percekig várjanak. Tehát ha egy nagy fejlécképpel indul az oldalad, ami túl sokáig töltődik le – el fognak kattintani. Ha a weblapod tetején valami olyasmit látnak, hogy „Üdvözöljük weboldalunkon! Cégünk 2001 óta áll a nagyközönség szolgálatában, és ISO 4567-es minősítéssel is rendelkező szolgáltatásaink…” – el fognak kattintani. Ha viszont egy olyan mondat kerül a szemük elé az első három másodpercben, ami felkelti a kíváncsiságukat – akkor maradni fognak. Legyél gyors és figyelemfelkeltő!
A második az egyértelmű fogalmazás, azaz a „tízéves gyerek”-szabály. Úgy kell fogalmaznod, hogy egy tízéves gyerek is megértse. És nem, ne hidd azt, hogy a Te weboldalad érthető így is – tényleg ültess le a géped elé egy tízévest, és nézesd meg vele a weboldaladat, kérdezd meg, mennyit ért belőle.
Az emberek ugyanis sietnek. Nincs idejük arra, hogy megfejtsék a mondanivalódat. Nem azért kell gyerekszinten beszélni hozzájuk, mert az internetezők buták, hanem azért, mert miközben interneteznek, a szokásos figyelmüknek csak mondjuk a tíz százalékát használják vagy még kevesebbet. Közben nyitva van még négy másik böngésző-ablak, jönnek az e-mailek, csörög a telefon, beszalad a gyerek, stb… Legyél egyértelmű és figyelemfelkeltő!
A harmadik az „önző látogató” szabálya. Az embereket ugyanis – akármilyen szomorú ez számodra – fikarcnyit sem érdekli a céged. Sem a fantasztikus termékeid. Sem a nagyszerű szolgáltatásaid. Sem az egyedülálló ügyfélszolgálatod. A látogatódat egyedül az érdekli, hogy neki mi haszna lesz abból, ha ittmarad a weboldaladon, és megnézi, mit ajánlasz neki.
Az emberek ugyanis sietnek. Nincs idejük arra, hogy megismerkedjenek a cégeddel, a termékeiddel, a szolgáltatásaiddal, a munkatársaiddal. Ha van valamilyen problémájuk, és arra a problémára a Te weboldalad valószínűleg megoldást tud nyújtani, akkor maradnak – ha ez nem látszik azonnal és egyértelműen, akkor továbbkattintanak. Beszélj róla, ne magadról – és legyél figyelemfelkeltő!
A következő bejegyzésben arról lesz szó, hogy hogyan lehetsz figyelemfelkeltő 🙂